Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnöke szerint számottevően olcsóbbá vált a közmédiumok kuratóriumi felügyelete, hiszen a korábbi 150 fő helyet nyolcan látják el a feladatot.
Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnöke a parlament kulturális és sajtóbizottságának ellenőrző albizottsága előtt hétfőn elmondta: olcsóbb lett a közmédiumok kuratórium felügyelete, hiszen ma nyolcan felelnek azért a munkáért, melyet eddig 150 ember látott el.
Balogh szerint egyébként a kuratórium nagy munkát végzett eddig, megtörtént a Magyar Televízió és a Duna TV egy műholdra helyezése, de öt évre visszamenőleg vizsgálják a közmédiumok menedzsmentjeinek tanácsadási és megbízási szerződéseit is. A nyolcfős kuratórium az LMP-s Karácsony Gergely szerint sem veszélyezteti a közmédiumok működését.